|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 118 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-118 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kiss Judit 1992. június 22.Ion Iliescu elnök jún. 22-én mégis fogadta az RMDSZ kolozsvári küldöttségét, köztük volt Szőcs Géza szenátor. Velük volt Verestóy Attila, aki kieszközölte a kihallgatást. A küldöttség tagjai közölték: Kolozsvárott Funar polgármester sorozatos magyarellenes intézkedései miatt pattanásig feszült a helyzet. Felsorolták az intézkedéseket, köztük a legújabbat: a jún. 22-én megkezdett középiskolai beiratkozások alkalmával a gyermekeknek nem kell beírni, hogy milyen nyelven kívánnak továbbtanulni. Iliescu elnök kijelentette: Veszélyesnek tartja a szélsőségességek eluralkodását. Kifejtette, hogy nincs hatásköre a helyhatóság tekintetében, de kormányszintű intézkedéseket fog szorgalmazni. Ugyanakkor közölte, hogy Tőkés László püspök és Szőcs Géza bizonyos nyilatkozatai is a szélsőséges megnyilvánulások sorába tartoznak. Szőcs Géza leszögezte, hogy sohasem vallott szélsőséges elveket. /Kiss Judit: Kihallgatás a "Maharadzsánál". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24., Tibori Szabó Zoltán (kolozsvári tudósító): RMDSZ-vezetők Iliescu elnöknél. = Népszabadság, jún. 23./2006. január 13.Nemrég volt az első Előretolt Helyőrség-nemzedék indulásának tízéves évfordulója. – Nem könnyű az elmúlt évek fényében beszélni az 1989 utáni időszakról, emlékezett László Noémi kolozsvári költő, műfordító. Akkor új irodalmi lapok indultak, új könyvkiadók alakultak Erdélyben, és különböző irodalmi körök, csoportosulások születtek. Manapság már nem tapasztalható ilyen intenzitású lelkesedés. László Noéminak eddig négy verseskötete jelent meg. Legutóbbi kötetének címe Százegy. Azért ez a címe, mert 101 vers van benne. Budapesten, az ELTE-n töltött három év, az angol irodalommal való közelség jelentős mértékben befolyásolta László Noémi irodalomról való gondolkodását. Műfordítóként is aktív, ezenkívül tolmácskodik is. László Noémi /sz. Kolozsvár, 1973/ 1996-ban végzett a kolozsvári BBTE Bölcsészkarán. Jelenleg Kolozsváron él. Verseskötetei: Nonó (1995), Az ébredés előterében (1996), Esés után (2002), Százegy (2004). /Kiss Judit: „A költészet nem lehet termelőerő” Beszélgetés László Noémi kolozsvári költővel, műfordítóval. = Krónika (Kolozsvár), jan. 13./2006. május 10.Kilencedik alkalommal rendezték meg a napokban Désen a Petőfi Sándor Vers- és Prózamondó Versenyt. A rendezvényre több mint száz versenyző érkezett a környékbeli településekről, Kolozsvárról és Magyarországról. Zsűrizett Egyed Emese egyetemi tanár, költő és Kiss Judit, a Napsugár és a Szivárvány munkatársa. A vers ünnepét más művészeti ágak versenye, mint rajz és ének, is kiegészítette. /Balogh Endre: A vers és a prózamondás ünnepe. Dés. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./2007. április 27.Németh Judit elméleti fizikus, a Fizikai Szemle főszerkesztője a vele készült beszélgetésem elmondta, az 50-es években nem jelentett előnyt Németh László lányának lenni. Kitűnő tanuló volt, ennek dacára nem vették föl fizikusnak, csak tanárnak. A felvételiztető azt kérdezte tőle, hogy mi a véleménye apja Sztálin elvtársról írt cikkéről. Németh Judit erre megkérdezte, most apját elemzik, vagy ő felvételizik. Németh László nem osztotta két részre a műveltséget, számára a természettudományos és humán műveltség egyaránt hozzátartozott a megismerendő, érdekes világhoz. Ilyen szellemben nevelte a lányait. A természettudományt és az idegen nyelveket például együtt tanította gyermekeinek. Mindenik lánya természettudományos pályára lépett, de ez nem is volt meglepő az ötvenes évek elején. Németh László körülbelül tíz nyelvből fordított, olvasni mindenik nyelven megtanult, beszélni pedig németül tudott a legjobban. Egyik lánya magyar-angol szakos tanárként kezdte, de egy év után otthagyta: kellemetlen volt magyar szakra járnia, megjegyzéseket tettek apjára, ezért inkább vegyész lett. Németh László nagyszabású tankönyvet is tervezett, Négy könyv címmel, amely nemcsak érettségizők segédkönyve kívánt volna lenni (végül csak részletek készültek el belőle), hanem egyfajta „Noé bárkája”, amely a nyugati civilizáció ragyogását és változatait, a minőséget szerette volna átmenteni. Azt akarta a Négy könyvbe foglalni, amit az emberi műveltségről tudni kell, a humán műveltségről szóló rész meg is jelent cikkek formájában a tanulmányköteteiben. Halála után Németh Judit szedte össze apja kéziratait, és kötetekké alakította. Van néhány kötete, amiket apja már nem látott: a Sorskérdéseket például lánya állította össze fennmaradt cikkekből. Németh László nagyon szerette a fizikát, 1934-ben terjedelmes cikke jelent meg Einstein világáról, ebben felismerte az általános relativitáselmélet jelentőségét. 1935-ben pedig napvilágot látott egy írása a táguló világegyetemről, amelyben kifejtette, hogy ez a 20. század legnagyobb tudományos felfedezése. Németh Judit 1965-ben kandidált, 1972-ben lett a fizikai tudományok doktora, 1998-tól az MTA levelező tagja, 2004-től rendes tagja. Közel 30 évig volt egyetemi tanár, az ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszékén. Több évet töltött rangos franciaországi, németországi és amerikai egyetemeken. /Kiss Judit: A kérdezés elsajátítása. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 27./2007. május 14.Kilencedik alkalommal rendezték meg a hét végén Kolozsváron a Báthory István Gimnáziumban a Kurutty – Kisiskolások Általános Műveltségi Vetélkedőjének országos döntőjét. A rendezvényt a házigazda gimnázium, a Kolozs megyei tanfelügyelőség, a Napsugár gyermeklap és a Csíkszentdomokosi Kurutty Egyesület szervezte. A résztvevők kilenc témakörben mérték össze felkészültségüket és rátermettségüket: honismeretre, anyanyelvre, matematikára, környezetismeretre, művészetekre, híres emberekre s az EU-ra vonatkozó kérdésekre kellett válaszolniuk, ezenkívül háromperces jelenetet mutattak be németül vagy angolul, végül pedig kézügyességüket tették próbára. A legtöbb pontszámot a kézdivásárhelyi Forrás csapat szerezte, az egyhetes illyefalvi Napsugár-táborozást a nagybányai Szellő csoport nyerte el, de mindegyik csoport különdíjban részesült. /Kiss Judit: Kurutty-vetélkedő Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./2007. július 2.Lovas huszárok, négykerekű terepmotorok és rengeteg érdeklődő népesítette be június 30-án a Maros megyei Mikháza utcáit. Mindenki talált kedvére való programot az ötödik alkalommal megrendezett Csűrszínházi Napokon. Szélyes Ferenc, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze, a Csűrszínházi Napok főszervezője elmondta: elsősorban azt szeretnék, ha színházi zarándoklattá válna a rendezvény. A nyári színház megteremtésével a Felső-Nyárádmentét próbálják kizökkenteni a közönyből. A megyei és a helyi tanács támogatásával új, a tervek szerint még idén tető alá kerülő színpad is épül. A szabadtéri színház félig elkészült színpadán a magyarországi Forrás Színház előadásával zárult az idei Csűrszínházi Napok. Ezt megelőzően a művelődési házban a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkcióját, az Alvajáró románcot jutalmazta vastapssal a közönség. Szélyes Ferenc jelezte, nyári táborozásokat szerveznének, szakmai találkozókat a színművészetisek számára, ezenkívül a filharmóniával is vannak közös elképzeléseik. /Kiss Judit: „Erdélyre ráfér egy nyári színház” = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./2008. február 22.Mócsy Ildikó, a Sapientia-EMTE környezettudományi tanszékvezetője a vele készült beszélgetésben kifejtette, először a radonsugárzással foglalkozott. A Sapientia-EMTE kezdeményezte a Kolozsvár melletti Bükk megmentését, mert az védett terület. Ugyanígy veszélybe került például a Tordai-hasadék és a Túri-hasadék, amelyek védett területek, de köztük fog elhaladni az észak-erdélyi autópálya.... A Sapientia környezettudományi szak tanáraival és diákjaival negyedik éve folytatnak környezeti kutatásokat az autópálya nyomvonalán, és ennek alapján a javaslatokat tesznek a Bechtel cégnek. Zajtérképeket is készít a Sapientia környezettudomány tagozata. Mócsy Ildikó /sz. Kolozsvár, 1943/ 1968-ban végzett a BBTE Fizika Karán, a kolozsvári Közegészségügyi Kutató Intézet Sugár-egészségügyi Laboratóriumában dolgozott, ahol elérte a legmagasabb kutatói fokozatot. 1993-tól környezetfizikát oktatott a BBTE-n, ebben az évben védte meg doktori disszertációját. 2000-től részt vett a Sapientia-EMTE környezettudomány szakának megszervezésében, amit ma is vezet. Könyvek, tudományos munkák, konferenciák bizottságaiban való részvételek fémjelzik munkásságát. /Kiss Judit: Ártalmak és áldások a környezetben. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./2008. március 27.Percekig tartó vastapssal jutalmazta a budapesti Thália Színház közönsége a Kolozsvári Állami Magyar Színház Gianni Schicchi című előadását. Kolozsvár a Budapesti Tavaszi Fesztivál idei vendégvárosaként több más produkcióval együtt ezzel az előadással képviseli az erdélyi művészetet Budapesten. /Kiss Judit: Vastaps a Tháliában. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./2008. március 28.„Neked adom a lányomat, Abigélt” – ezzel a mondattal adta át a nemrég elhunyt Szabó Magda egyik legkedvesebb regényének, az Abigélnek színpadra állítási jogát az Operettszínház fiatal rendezőjének, Somogyi Szilárdnak. A budapesti Operettszínház a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 27-én mutatta be Kocsák Tibor–Somogyi Szilárd–Miklós Tibor Abigél című musicaljét, Szabó Magda regényének zenés színpadi adaptációját. Az Abigél az elmúlt évek felmérései alapján az egyik legolvasottabb könyv Magyarországon, hasonlóan népszerű a filmváltozat is. /Kiss Judit: Diáklegenda a színpadon. = Krónika (Kolozsvár), márc. 28./2008. március 31.A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Reneszánsz Év 2008 a 4× a reneszánszról című nagyszabású kiállítássorozattal emlékezik Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulójára. A tárlatsorozat keretében négy országos intézmény vállalkozott arra, hogy bemutassa a magyarországi reneszánsz művészetét. Az Országos Széchényi Könyvtárban Csillag a holló árnyékában címmel Vitéz Jánost, Mátyás király kancellárját központba állító tárlat nyílt, a Budapesti Történeti Múzeumban a reneszánsz királyi udvar műtárgyait és a fekete sereg hadieszközeit, a Magyar Iparművészeti Múzeumban Beatrix királyné hozományát, a Magyar Nemzeti Galériában pedig nagy értékű, külföldi gyűjteményekből származó műkincseket csodálhatnak meg a látogatók. /Kiss Judit, Budapest: Csillag a holló árnyékában. = Krónika (Kolozsvár), márc. 31./2009. április 9.A délutáni oktatási program bevezetésében látja a megoldást a pedagógusok katedráinak megtartására és a diákok tehermentesítésére Lakatos András, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke. A sajtótájékoztatón bemutatták a megújult Magyar Közoktatás folyóirat első számát is. A Magyar Közoktatás főszerkesztője Kiss Judit. /Fleischer Hilda: Délutáni iskolát javasol az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 9./2009. május 20.Kurkó István csíkszentdomokosi tanítót úgy emlegetik, mint a Kurutty mozgalom eszét és motorját. Ő álmodta meg 1998-ban, 11 évvel ezelőtt az általános műveltségi vetélkedőt kisiskolások számára. Csupa kreatív feladatból álló program a vetélkedő alapja. Négytagú, jeligés csapatok jelentkezhetnek. 2004-től a vetélkedő anyagának, összeállítását, a kapcsolattartást a Kurutty Oktatási és Művelődési Társaság végzi. Május 15–17. között, a helyi és megyei szakaszokon átjutottakból tizenkét csapat jött el Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Kollégiumba. A csapatok sok ajándékot, oklevelet kaptak, többek között Kiss Judittól, a Magyar Közoktatás című új kolozsvári lap főszerkesztőjétől. /Bakó Botond: Nagyenyed. Sikeres erdélyi Kurutty vetélkedő. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./2009. október 23.A rendszerváltozás során fontos szerep jutott az egykori ötvenhatosoknak a demokratikus átalakulás megteremtésében – derül ki Molnár Adrienne 89:56. Ötvenhatosok a rendszerváltásról című, pár nappal ezelőtt megjelent kötetéből. Az ötvenhatosok és a rendszerváltás kapcsolatát a személyes emlékeken keresztül mutatja be a könyv, amely a budapesti ‘56-os Intézet Oral History Archívumának életútinterjúi alapján készült el. Az elmúlt húsz évében készült több mint hatszáz életútinterjúból 89-et válogatott könyvébe a szerző. 1988 januárjában még betiltották Ember Judit Menedékjog című dokumentumfilmjét, amely a jugoszláv követségről elrabolt és Romániába hurcolt Nagy Imre-csoport sorsát dolgozta fel, október 23-án azonban – noha nyilvános megünneplését nem engedték – már nem akadályozták meg, hogy a Jurta Színházban a forradalom kitörésének napjáról maguk az érintettek emlékezzenek meg. 1989. január 28-án Pozsgay Imre rádiónyilatkozatban jelentette be, hogy 1956-ban Magyarországon nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott le. 1989. március 29-én az Új Köztemető 301-es parcellájában a nyilvánosság kizárásával megkezdődött Nagy Imre és mártírtársai kihantolása. Február 22-én törölték az állami ünnepek sorából november 7-ét, és elrendelték a koncepciós perek felülvizsgálatát, májusban az Igazságügy-minisztérium közzétette az 1956. december 20. és 1961. december 13. között a bíróságok által halálra ítélt és kivégzett személyek – a büntetés-végrehajtás adatai és a bírósági iratok alapján összeállított – névsorát. /Kiss Judit: Múltfeltárás és kollektív emlékezet. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./2010. január 18.Három erdélyi költő mutatkozott be BudapestenHárom erdélyi költő gyűjteményes kötetét mutatták be csütörtökön Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában. Király Zoltán Férfifiók, Lövétei Lázár László Árkádia-féle és László Noémi Papírhajó című kötete kapcsán felmerült a találkozón a magyar nyelvű irodalom és az irodalmi élet mostanában talán legvitatottabb kérdése, a határok problémája. „Ismét arra keresünk választ, hogy vajon egyetlen, magyar nyelven írt irodalommal kell-e számolnunk, amelybe minden, a világ bármely pontján, bármilyen körülmények között magyarul alkotott, irodalminak ítélt szöveget besorolhatunk, vagy sokkal inkább azt kell mondanunk, hogy az irodalom nem csupán a született műről, nem csupán a nyelvről, nem csupán a befogadóról szól, hanem intézményekről, folyóiratokról, ösztöndíjakról, műhelyekről és táborokról, tagságról és támogatásról, körülményekről és túlélésről. Ilyen értelemben viszont elkerülhetetlen a határon túli irodalomról való gondolkodás” – összegezte a Krónikának a találkozón elhangzottakat László Noémi költő. Hozzátette: az, hogy ilyen eseményre egyáltalán sor kerül, bizonyítja, hogy bármilyen fogalmak szerint gondolkodunk is, az erdélyi magyar irodalom megkerülhetetlen. Kiss Judit. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2011. május 4.Emlékhelyek háromszögeSzinérváralján szervezték meg április 28-án a 21. Szórványtengely-mûhelyt, amelyen a magyarlakta települések képviselõi gyûltek össze Máramaros megye nyugati részébõl megosztani egymással közös és sajátos gondjaikat. A Szórványgrammatikai háromszög elnevezésû, sajátos hangulatú kerekasztal-beszélgetés egyik fõ célja a szinérváraljai, misztótfalusi és koltói emlékház együttmûködési lehetõségeinek feltérképezése volt. A három település ugyanis a magyar kultúra egy-egy jelentõs személyiségére lehet büszke: Szinérváralja híres szülötte Sylvester János (kevésbé ismert nevén Erdõsi Sylvester 1504-1551 után) humanista tudós, bibliafordító, a magyar esszéirodalom megteremtõje, Misztótfaluhoz pedig Misztótfalusi Kis Miklós (1650-1702) nyomdász, tudós, mûvelõdéspolitikus és író neve fûzõdik. Misztótfalusi adta ki 1685-ben saját metszésû betûivel és saját költségén a hatodik kiadású, azóta Aranyas Bibliának nevezett Szentírást. A Nagybányától 8 kilométerre fekvõ Koltót többnyire talán Petõfi és Szendrey Júlia Teleki-kastélyban töltött mézeshetei tették híressé, a költõ ugyanis gróf Teleki Sándor 1848-as ezredes, emlékíró meghívására érkezett az impozáns vadászkastélyba, többek közt itt írta Szeptember végén címû költeményét. A Román-Ukrán Kereskedelmi Központ nagytermében szervezett szórványtanácskozáson, amelynek kezdeményezõje a kolozsvári Szórványtengely-mozgalom volt, a Sylvester János Emlékház, a Misztótfalusi Kis Miklós Emlékmúzeum és a koltói Petõfi-emlékkör turisztikai vonzatait vázolták fel a mûködtetõk, illetve gondnokok. Mint a beszélgetésbõl kiderült, Sylvester János emléke él a legkevésbé a köztudatban. A Grammatica Hungarolatina (1539) szerzõje már akkor írt esszét, mielõtt Montaigne kitalálta volna a mûfajt, mégis feledésbe merült lassan a neve, idehaza és külföldön egyaránt. Misztótfalun rendezett emlékház várja a turistákat, de képeslapot, színes prospektust nem találni róla. Koltónak sikerült ugyan turisztikai központtá küzdenie magát a kastély vonzerejének köszönhetõen, ennek ellenére jónak találták a küldöttek a Szórványtengely-mozgalom ötletét, miszerint a régió három emlékhelyét egyetlen összefüggõ emlékturisztikai rendszerként kellene az idegenforgalom vérkeringésébe kötni. A régió neve szórványgrammatikai háromszög pontosabban: a Szinérváralja-Misztótfalu-Koltó szórványgrammatikai háromszög lenne. A jelenlévõk egyetértettek abban, hogy ebben a tálalásban - amennyiben elkészülne egy közös, színes idegenvezetõ kalauz is - sokkal több magyarországi és hazai turistát sikerülne a régióba vonzani. A rendezvény elsõ részét az önállósulás utolsó állomásán várakozó, jövendõbeli Szinérváraljai Sylvester János Általános Iskola diákjainak pódiummûsora zárta, amelynek keretében Sylvester János életébõl elevenítettek fel részleteket. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2012. március 8.Kutatók fognak össze a tehetséges erdélyi gyermekekértAkadémikusok, a Magyar Tudományos Akadémia szakosztályai és Magyarország egyetlen főhivatású kutatóintézet-hálózatának intézményei egyaránt részt vesznek abban a programban, amely olyan erdélyi, falusi és szórványterületekről származó, nehéz körülmények között élő, tehetséges diákokat támogat, akik e segítség nélkül nem tudnák elvégezni a középiskolát. Hatvanegy és fél évnyi ösztöndíjnak megfelelő összeg három hónap alatt – ez az eredménye annak a felhívásnak, amelyet a Péntek János, az MTA kolozsvári külső tagja és É. Kiss Katalin akadémikus kezdeményezésére 2003-ban alapított Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tavaly novemberben intézett a kutatókhoz. „Az a szándék vezérelt bennünket, hogy miként az elmúlt kilenc évben, most is minél többen csatlakozzanak az erdélyi magyar közösség tehetséges, de rászoruló fiataljait segítő összefogáshoz” – nyilatkozta az Mta.hu-nak É. Kiss Katalin. A diákok közül azok pályázhatnak a havi tízezer forintos ösztöndíjra, akik igazolják, hogy családjukban az egy főre eső jövedelem nem éri el a létminimumot, és kitűnő vagy jeles tanulók. A legutóbbi felmérés szerint az ösztöndíjasok családjában az egy főre eső átlagos havi jövedelem száznyolcvan lej, miközben az ingázás vagy a kollégiumi lakhatás átlagos havi költsége mintegy kétszáz lej. A pályázatokat tanárokból, egyetemi oktatókból álló kuratórium rangsorolja. A szülők szerződésben vállalják, hogy gyermeküket magyar tannyelvű iskolában taníttatják tovább, és az ösztöndíjat kizárólag a gyermek szükségleteire költik. A program keretében jelenleg 283, erdélyi, falusi vagy szórványvidékről való, középiskolás vagy középiskolába készülő, jól tanuló, nehéz sorsú magyar gyermek kap ösztöndíjat. „A kilencedik éve működő egyesület most újabb, jelentős lendülettel világhírű tudósoktól kapott segítséget. Somogyi Péter, az Oxfordi Egyetem világhírű agykutató-professzora állt mellénk az elmúlt hónapokban, és vont be újabb támogatókat. Nem véletlen egyébként, hogy Magyarországról, szerte a világból és innen is elsősorban azok támogatják a programot, akik tisztában vannak azzal, hogy a jövő szempontjából is legfontosabb az a szellemi erőforrás, amely fiataljainkban van meg. Őket kell megóvni az elkallódástól” – nyilatkozta a Krónikának Péntek János. A novemberi felhívás nyomán eddig nyolcvan hazai és külföldi magyar kutató jelentkezett családjával együtt támogatónak. „Azt reméljük, hogy ez a támogatói közösség, mely néhány hónap alatt 7 millió 380 ezer forintot gyűjtött össze, önfenntartó lesz, azaz baráti, szakmai, rokoni kapcsolatait mozgósítva el tudja érni, hogy a szeptemberben középiskolába lépő új korosztály rászoruló legtehetségesebbjeinek is tudjunk majd ösztöndíjat adni. Akik készek segíteni, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület honlapján találnak további információkat. Az egyesület március 31-én Kolozsváron tartandó – néhány kiemelkedően eredményes ösztöndíjas bemutatkozására lehetőséget adó – tehetség napján is szívesen látjuk őket” – mondta É. Kiss Katalin. Péntek János lapunknak kifejtette, márciusban várható az Ady Endre-ösztöndíj másodszori meghirdetése a most folyó egész tanévre. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából ezt az ösztöndíjat az Oktatáskutató és – Fejlesztő Intézet a Wekerle Sándor Alapkezelővel közösen hirdeti meg a Kárpát-medence külső régióiban. „A pályázatok összeállításában, majd a tanév végi elszámolásban fontos szerepe jut tanárkollégáinknak: az iskolák vezetőinek, osztályfőnöknek. Kérjük, hogy ebben is és majd júniusban az újra meghirdetendő Nyilas Misi- pályázatokban támogassák törekvéseinket” – hívta fel a figyelmet Péntek János. Az egyesület továbbra is ezen a honlapon érhető el: www.nyilasmisi.ro. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2012. március 15.József Attila-díjat kapott Böszörményi Zoltán!Szerdán Budapesten a Szépművészeti Múzeumban a magyar nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából művészeti kitüntetések átadására került sor. Kiemelkedő irodalmi tevékenységéért JÓZSEF ATTILA-DÍJBAN részesült: BÁGER GUSZTÁV költő, BÁLINT PÉTER író, BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN író, költő – az aradi Irodalmi Jelen főszerkesztője, IANCU LAURA költő, KENÉZ FERENC költő, KABDEBÓ LÓRÁNT irodalomtörténész, KISS JUDIT ÁGNES költő, KRUSOVSZKY DÉNES költő, NÉMETH ZOLTÁN költő, irodalomtörténész, PAYER IMRE költő, SZÉKY JÁNOS műfordító, SZILASI LÁSZLÓ irodalomtörténész, esszéista, VÉGH ATTILA költő, esszéíró. Az Országház kupolacsarnokában szintén szerdán kerültek átadásra a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetései. Schmitt Pál államfő Kossuth-Nagydíjat adományozott: CSOÓRI SÁNDOR Kossuth-díjas költőnek, írónak – a díjat váratlan balesete miatt Csoóri Sándor később veszi át. Kossuth-díjat kaptak: BALÁZS PÉTER Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, DÁRDAY ISTVÁN Balázs Béla-díjas filmrendező, DEMJÉN FERENC előadóművész, zeneszerző, FEKETE GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, érdemes művész, HARANGOZÓ GYULA GYÖRGY balettművész, koreográfus, érdemes művész, KELEMEN BARNABÁS Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense, KOVÁCS ÁKOS előadóművész, zeneszerző, MIKLÓSA ERIKA Liszt Ferenc-díjas operaénekes, PÁSZTOR ERZSI Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész, PIROS ILDIKÓ, a Soproni Petőfi Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész, REVICZKY GÁBOR, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze, SEBŐ FERENC Állami-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi tanára, SOMOGYI GYŐZŐ Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, kiváló művész, SZÉKELY LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas díszlettervező, érdemes művész, SZENTANDRÁSSY ISTVÁN festőművész, VASADI PÉTER József Attila-díjas költő, író, VUKÁN GYÖRGY Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész. Nyugati Jelen (Arad) 2012. március 18.Műbalhé és listaháborúSzőcs Géza kultúráért felelős államtitkárt kérdeztük a József Attila-díj körül felmerült vitás kérdésekről, a díj presztízséről és a párbeszéd lehetőségéről az írószervezetekkel. Az idei, március 15-e alkalmából odaítélt József Attila-díjakkal kapcsolatban többen botrányt emlegetnek. Ennek alapja, hogy a szakmai szervezetek által javasolt 6 név helyett másik 6 ember kapta az elismeréseket. Mi volt ezeknek a cseréknek az oka? - A díjat nem az írószervezetek alapították, nem ők ítélik oda és nem ők adják át. Ha ez volna a helyzet, minősíthetetlen durvasággal érne fel, ha a minisztérium odaszólna az íróknak: „Jenőnek nehogy má díjat aggyatok, hova ment az eszetek? Hanem ott a Béla, az megérdemli, derék fiú, nyomjatok neki egy Józsefatillát, me különben nem leszünk jóban...” Valahogy így ábrázolja a jelen disputa írók és „hatalom”, írószervezetek és kormányzat, költők és államtitkár viszonyát. Egyik oldal: értékelvű, demokratikus és transzparens – a másik bunkó, mint hivatalnok egy Esterházy-regényben, szalonnát és hagymát eszik a költők verskéziratai fölött, tahó, autokratikus és közönséges. Amolyan pártállami káder. Szóval amilyen saját szerény személyem. De hát a díj – hangsúlyozzuk – kormányzati kitüntetés. Ez adja meg a rangját, szemben az írószövetségi kitüntetésekkel, amelyeknek nem vitatom a súlyát, de az írókat érdekes módon mégis a József Attila-díj hozza lázba, annak odaítélési vagy oda nem ítélési körülményei meg hasonlók. Ezelőtt 10 évvel a József Attila-díjra vonatkozóan is – mint minden úgynevezett művészeti középdíjra (Liszt, Munkácsy stb.) – a törvény betűjének megfelelően a miniszter döntött. Az írószervezetek javaslatainak figyelembe vételével. De nem szolgai elfogadásukkal. Ekkor alakult ki az a gyakorlat, hogy az évente 13 díjra az írók 26 javaslatot tesznek, mármint 26 alkotó személyére. A miniszter ebből választotta ki a 13 nevet, illetve művészt, akik aztán átvehették a díjat. Később – ha jól tudom, Hiller István minisztersége alatt – a gyakorlat megváltozott. Az írók továbbra is egy 26 névből álló listát véglegesítettek, a minisztérium pedig minden további nélkül átvette innen az első 13 nevet, vagyis aggály és vita nélkül elfogadta a névsort, egyben rangsort. Ez a szokásrend a minisztériumot 100 százalékosan eljelentékteleníti, bólogatójánossá fokozza le, postás- vagy postaládaszerepre minimalizálja. Egyetlen szempontból látja szükségesnek (vagy szükséges rossznak) a kormányt: a díj fénye szempontjából. Egy kicsit Mátyás korabeli okos leányos, egy kicsit Krusovszky Déneses filozófia ez, bent is vagyok, kint is vagyok. Kormányzati díjat kapok – mit kapok? adok! – miközben a kormányzatot szabadon ócsárolhatom és elküldhetem a jó büdös francba. Hát nem kényelmes helyzet ez? Erről mondom: ha az írók díjat akarnak alapítani, ám tegyék. De a kormányzat által odaítélt díjakkal kapcsolatban ne vegyék rossz néven, ha a kormányzat 26 nevet szeretne kapni. Az írószervezetek ezt megtagadták. Egy ismeretlen személyhez, „Réthelyi József” miniszterhez írott izgatott levelükben ragaszkodtak ahhoz, hogy csak 13 nevet fognak átküldeni, ezt tessék elfogadni, és ennek a 13 alkotónak átadni a díjat. Réthelyi József nevű tagja nincs a kormányzatnak. De fontosabb ismeret az, hogy az összes – értsd, az összes – szakmai szervezet, a táncművészektől a zenészekig, a képzőművészektől a könyvtárosokig tiszteletben tartja a „kétszer annyi nevet jelölünk, mint ahány díj van” elvet. Előfordul az is, hogy a minisztérium elfogadja a javasolt sorrendet, és az is, hogy nem. A szakmai szervezetek viszont elfogadják a minisztérium kizárólagos kompetenciáját, hogy a tágabb javaslatukban foglalt névsor felét részesítse díjban. Ezt a magam részéről korrekt és fenntartható gyakorlatnak vélem. –Nem félsz attól, hogy a szakmai szervezetek ajánlásának ilyen lefokozása miatt elveszti a József Attila-díj a presztízsét? - Miközben fülsiketítő hőbörgés fogadja a minisztérium, illetve az államtitkár „beavatkozását” (hova? ismételjük: önnön ügyeibe, hiszen a díjazás felelőssége végül is kizárólagosan az övé), és önérzeti kérdésként, tkp. presztízsharcként jelenik meg a kérdés, érdekes módon nem esik szó magának a díjnak az értelméről. A József Attila-díj értelme: megerősíteni a köztudatban a pályakezdésen túl levő, de már jelentősnek mondható alkotók helyét, elismertségét, elfogadottságát, legitimációs fedezetet biztosítani törekvéseik számára, az intézményes sáncokon belülre, a kánongyártó műhelyek közelébe emelni őket. Ez bizony felelősséget is jelent. És ez a felelősség nem a 9 írószervezet jelöltállítási kompromisszumai környékén keletkezik, hanem a díjat odaítélő kultúrpolitikai alany részéről. Ha korunk egy jelentős költője nem kap József Attila-díjat, az utókor ezt a minisztertől vagy államtitkártól fogja számon kérni – logikusan –, nem pedig 9 írószervezet egykori szavazó delegáltjainak meg sem határozható körétől. Ahol egyetlen tényező vállalja a döntést: ott beszélhetünk felelősségvállalásról. Ahol kilenc: ott ez megfoghatatlanná maszatolódik szét. Most kérdem én: ki tudná megmondani – ideértve a jeles írószervezetek képviselőit is –, hogy név szerint mely írókollégák negatív döntésén múlott, hogy Kenéz Ferenc mindmostanáig nem részesült a díjban? Vagy itt van Kiss Judit Ágnes. Van-e magyar kritikus, esztéta, költő, aki vitatná, hogy hosszú évek óta kiváló kötetekkel gazdagítja a kortárs magyar lírát? Nos: nem szeretnék az az államtitkár lenni, akinek működése alatt nem kapott József Attila-díjat Kiss Judit Ágnes, vagy (még mindig) nem kapott díjat Kenéz Ferenc, további nevekről majd máskor. Álljon elő az a tudós ember, aki bebizonyítaná – á, dehogy bizonyítaná, legalább csak állítaná, azt merné állítani –, hogy az elmúlt tíz évben József Attila-díjat kapott 130 író-költő mindegyike „jobban megérdemelte” a díjat, mint Kenéz vagy Kiss? Nosza, rajta. Kissé arra emlékeztet ez az egész, hogy amikor tavaly a kulturális államtitkárság néhány filmet támogatott saját (akkor még létező) keretéből, az egyes hozzáértők nem azzal foglalkoztak, hogy helyes volt-e éppen azokat az alkotásokat támogatni, hanem azzal: miért nem állított össze az államtitkár egy szakmai kuratóriumot, miért nem az döntött a pénzről? (Ma már nem kell emiatt főnie ezeknek a fejeknek: az ő aknamunkájuknak is köszönhetően, olyan politikai döntés született, hogy filmek készítéséhez ezentúl kizárólag az úgynevezett Filmalap fog támogatást nyújtani.) - Miért tartod fontosnak, hogy egy állami kitüntetés odaítélésénél a szakmai szervezetek beleszóljanak a döntésbe? Miért volt értelme megkérdezni a véleményüket, ha nem érvényesülhetett maradéktalanul a javaslatuk? - Nem tagadva és nem is vitatva a művészek kompetenciáját más művészek alkotásainak megítélésében, az azért aligha véletlen, hogy míg teltek-múltak az évszázadok, kialakult egy önálló szakma, a kritika. A művészek olykor túl közel állnak a művészethez, olykor nyakig benne – nem mindig rendelkeznek a szükséges távlattal ahhoz, hogy értelmezésük és értékítéletük kollégáik műveiről tökéletes legyen. De nem is ez a dolguk. A kulturális területért felelős kormánytisztviselőnek viszont ez a dolga. Többek közt ezért kapja a fizetését, hogy értsen a kulturális történésekhez, folyamatokhoz, legyen tisztában az értékekkel, az alkotókkal, az egész bonyolult rendszerrel. Az a minimális korrekció, amellyel egy miniszter élhet egy díj odaítélésénél – az, hogy ne pusztán bólintson és jóváhagyjon, hanem hogy kétszer annyi név közül választhasson, mint amennyi a díjak száma – a társadalmi, nemzeti, nemzetközi távlatokba helyezéshez szükséges. Azt üzeni ezzel a miniszter: nemzetünk önképéről, a valóság szublimálásáról és értelmezéséről, vagyis a világról való gondolkodásáról X. vagy Y. művei többet elmondanak, és megfoghatóbb ígéretet hordoznak, mint más, ugyancsak kiváló alkotók, és ezért fontosabbnak tartom felhívni a figyelmet rájuk, mint Z. vagy N. műveire. Azért, hogy érték és értékelés szempontjából a minisztérium 2012-es döntése ne válhasson további vádaskodások tárgyává, a következőt javaslom. Adva van tehát összesen 19 művész. Az írószervezetek javaslatai alapján 13-nak kellett volna megkapnia a József Attila-díjat. Ebből a 13-ból személyes döntésem alapján 6 alkotó nevét hátrább soroltam és beemeltem helyettük 6 másik nevet. Honnan? Arról a listáról, amelyen ugyancsak az írószervezetek jelöltjei szerepeltek, de még nem rangsorolva. (Tehát nem „listán kívülről” kerestem új neveket.) E pillanatban van 7 író, akiket a szakma javasolt, és a kormányzat egyetértett a díjazásukkal, van 6 író, akiknek a díjazását későbbiekben látja helyesebbnek, és van 6 író, akik az államtitkár döntése alapján kapták meg a díjat. Így jön ki a 19. Nos: én vállalom, hogy az általam javasolt 6 író és költő műveiből még idén megszerkesztek egy olyan antológiát, amely talán világosabbá teszi, miért rájuk esett a választásom. Ezzel szemben felkérem az írószervezeteket, hogy az általuk promovált 7 díjazott és 6 nem díjazott művész írásaiból is állítsanak össze, ők maguk egy-egy antológiát. Év végére gazdagodnánk tehát három kötetecskével, három összevethető, összehasonlítható, elemezhető, idézhető, vitatható, kárhoztatható kiadvánnyal. Akkor majd, attól kezdve, fogjuk majd tudni, mit gondoljunk értékről, értéktudatról, minőségről. Addig azonban kérném nem tovább rágni ezt a csontot, nem tovább csócsálni a „beleavatkoztak az írók döntésébe” valótlanságot. Még egy szót a demokráciáról. A 9 írószervezet kikötötte magának, hogy bármelyik szervezet jelöltjével kapcsolatban vétót emelhet. Ez a demokrácia lengyel nemesi értelmezéséhez áll közelebb, mint a 21. századi felfogáshoz – de azért furcsának tartom, hogy inkább elfogadom saját jelöltem megvétózását egy másik írószervezettől, mint azt, hogy tudomásul vegyem a minisztérium jogát, hogy részt vehessen a saját díjával kapcsolatos döntés meghozatalában... De elnézést, nem akarok beleszólni az írószövetségek belső ügyeibe. Tekintsük ezt az észrevételt meg nem történtnek. Az engem ért vádak mintha némi romantikus dicsfényt is kölcsönöznének személyemnek. Mintha váratlanul megjelentem volna oldalamon két Colttal, ormótlan csizmáimmal berúgva a lengőajtót és berontva a szalonba, Moldova György brutálisan szalonképtelen tréfáját ordítozva: Mi van itt, megint a Fiatal Alkotók Széchenyi Oszkár Köre ülésezik? Majd lesöpörve az írószervezetek kéziratait az asztalokról, krétával felírtam volna a söntés fölé a József Attila-díjasok ultimatív névsorát. Talán elkövetkezik az az idő is, amikor egy ilyen figura fog ülni az államtitkári székben. Én azonban szerényebb, szelídebb és szemérmesebb vagyok, nem ilyen vadnyugati hős, aki csakazértis szembe megy az egész kortárs magyar irodalommal. Ha szembe megyek, nem csakazértis, hanem mert meggyőződésem, hogy igazam van. Amit nem értek: miért volt szükség erre a műbalhéra? Leülhettünk volna megtárgyalni a helyzetet előzetesen is. (Csaplár) Vilivel, (Szentmártoni) Jánossal, (Mezey) Katival, (László) Noémival, (Turczi) Pistával vagyok olyan viszonyban (és remélem, a többiekkel is), hogy bármit bármikor megbeszéljünk. Hasznosabb lett volna, mint egy „dr. Réthelyi József” nevű fantommal levelezni, és egy Szőcs Géza-fantommal hadakozni. Hölgyeim, Uraim, egyet ígérhetek: akár államtitkár leszek, akár nem, mindig készen állok Veletek dialógust folytatni, és saját véleményemet megosztani körötökben irodalmunk bármely kérdéséről. Boldog Zoltán irodalmijelen.hu 2012. március 20.Szőcs Géza: műbalhé a József Attila-díjasok listájának módosítása körüli vitaMűbalhénak nevezte Szőcs Géza magyarországi kulturális államtitkár az idei József Attila-díjak odaítélése körül kialakult vitát, s azt, hogy a javaslatot tevő írószervezetek kifogásolták: az általuk javasoltak helyett részben mások kapták az elismerést – adta hírül az MTI az Irodalmijelen.hu oldalra hivatkozva. Idén Báger Gusztáv költő, Bálint Péter író, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Kiss Judit Ágnes költő, Krusovszky Dénes költő, Németh Zoltán költő, irodalomtörténész, Payer Imre költő, Széky János műfordító, Szilasi László irodalomtörténész, esszéista és Végh Attila költő, esszéíró részesült az elismerésben. A Magyar Narancs on-line kiadásában a március 14-i díjátadót követően megjelent írás szerint a szaktárca tavaly is és most is 26 jelöltet kért az írószervezetektől, amelyből kiválaszthatják a „nekik tetsző” 13 díjazottat, de ezt a szervezetek mindkét alkalommal elutasították. „De akkor és most is ugyanaz lett a vége: egyszerűen kihúztak pár nevet a listáról, és beírtak újakat – tavaly négyet cseréltek, idén hatot” – írták. A Magyar Narancs a listáról kihúzott írók nevét is közölte (Fekete J. József, Kontra Ferenc, Nagy Gábor, Pollágh Péter, Ungváry Rudolf és a kolozsvári Egyed Emese), nem írták meg azonban, hogy helyettük kiket díjaztak. Az idén díjazott Böszörményi Zoltán tulajdonában álló aradi irodalmi folyóirat internetes kiadásában Szőcs Géza – aki korábban maga is a lap munkatársa volt – felidézte: az írószervezetek javaslatai alapján 13 embernek kellett volna megkapnia a József Attila-díjat. „Ebből a 13-ból személyes döntésem alapján 6 alkotó nevét hátrább soroltam, és beemeltem helyettük 6 másik nevet arról a listáról, amelyen ugyancsak az írószervezetek jelöltjei szerepeltek, de még nem rangsorolva” – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: ezelőtt 10 évvel a díjról a miniszter döntött az írószervezetek javaslatainak figyelembevételével. „Ekkor alakult ki az a gyakorlat, hogy az évente 13 díjra az írók 26 személyt javasolnak. A miniszter ebből választotta ki a 13 nevet, illetve művészt, akik aztán átvehették a díjat. Később a gyakorlat megváltozott: az írók továbbra is egy 26 névből álló listát véglegesítettek, de a minisztérium minden további nélkül átvette innen az első 13 nevet, vagyis aggály és vita nélkül elfogadta a névsort, egyben rangsort” – jegyezte meg az államtitkár. Szőcs véleménye szerint ez a szokásrend a minisztériumot 100 százalékosan eljelentékteleníti, „bólogatójánossá fokozza le, postás- vagy postaládaszerepre minimalizálja”. Szőcs Géza az aradi lapnak felvázolt egy javaslatot is. „Vállalom, hogy az általam javasolt 6 író és költő műveiből még idén megszerkesztek egy olyan antológiát, amely talán világosabbá teszi, miért rájuk esett a választásom. Ezzel szemben felkérem az írószervezeteket, hogy az általuk promotált 7 díjazott és 6 nem díjazott művész írásaiból is állítsanak össze ők maguk egy-egy antológiát. Attól kezdve fogjuk majd tudni, mit gondoljunk értékről, értéktudatról, minőségről” – vélekedett az államtitkár. Krónika (Kolozsvár) 2012. szeptember 17.Felavatták a kalotaszentkirályiAdy Endre Szórványkollégium bentlakásépületét„Közérzetileg, gazdaságilag tulajdonképpen Kalotaszegen sem jobbak a feltételek, mint Erdély más régióiban, de Kalotaszeg mégis képes volt a maga erejéből jövőt tervezni. Példaértékű az optimizmus, ahogyan a helyi közösség Lakatos András iskolaigazgató vezetésével megálmodta és létrehozta a tanintézetet” – jelentette ki Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke pénteken a kalotaszentkirályi Ady Endre Szórványkollégium bentlakásépületének avatóünnepségén. Tíz kalotaszegi településről érkezett gyerekek lakhatnak a most felavatott bentlakásban Az 1990-ben elindított terv, hogy a környék magyar iskolásai számára korszerű bentlakásos iskolaközpontot létesítsenek, mostanra vált teljes egészében valóra: az erdélyi medence nyugati peremvidékének szórványközpontjában színvonalas anyanyelvű oktatásban részesítik a Kalotaszeg több mint tíz elnéptelenedő, vegyes lakosságú vagy többségében románok lakta településéről érkező magyar gyerekeket. Lakatos András iskolaigazgató, a terv megálmodója és fő kivitelezője úgy fogalmazott, a több mint három és fél évszázados múltra visszatekintő iskolát a történelem a magyar nyelvű oktatás viszonylatában „végvárszerepre” ítélte. Ahogyan azonban az elmúlt bő két évtized alatt lépésről lépésre és sokszor megannyi akadályt leküzdve sikerült felújítani, bővíteni és modernizálni az iskolát, valamint egymillió eurós beruházásból felépíteni az új szórványkollégium épületegyüttesét, iskolapéldája lehet annak, hogy mi mindent képes megvalósítani egy közösség összefogással, szívós, kitartó munkával. Az új bentlakás napfényes, szépen berendezett szobákkal várja a gyerekeket, 44 bentlakó diák kezdheti itt ma a tanévet. Lakatos András köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt húsz évben segítettek abban, hogy összesen 200 kalotaszegi gyerek tanulhasson magyar nyelven korszerű körülmények között. Így az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a román és magyar kormány, valamint vállalkozók, hazai, magyarországi és külföldi alapítványok, szervezetek, a helyi vezetőség, az egyház és a szülők is hozzájárultak ahhoz, hogy kellemes környezetben, elhivatott, szakképzett pedagógusok irányításával tanulhassanak a diákok. A két évtizedes küzdelem sikertörténetnek mondható, a tanintézetben jól felszerelt laboratóriumok, tornaterem, sportpálya, korszerű konyha, étkezde, bentlakás, két iskolabusz várja a kalotaszegi gyerekeket. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. május 29.Asszimilál a román tévézés?A határon túli magyarok egyre gyakrabban választják országuk többségi kereskedelmi csatornáit, mindez jelentős hatással van a kisebbségek asszimilációjára – hangzott el Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett konferencián kedden Budapesten. Ezzel szemben Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója a konferencián elhangzottakra úgy reagált a Krónikának, az utóbbi időben készített számos erdélyi felmérés eredménye igazolja, hogy a romániai magyarok egyre inkább a magyar nyelvű médiumokat választják. Az autonómia nem elég a fennmaradáshoz A kisebbségek erózióját okozhatja a tömegmédia – mondta vitaindító előadásában Apró István, a Médiatudományi Intézet munkatársa a budapesti Média és identitás című tanácskozáson. A kutató szerint a határon túl élő magyar kisebbségek számára az autonómia sem biztosíthatja a történelmi fennmaradást, mégis ennek létrehozására kell törekedni, hiszen ez nyújthat megfelelő életminőséget a magyarok számára – mondta. Dobos Ferenc, a B-Fókusz Intézet kutatási igazgatója egy 2011 novemberében és decemberében végzett, a határon túli magyarság médiafogyasztását bemutató kutatás eredményeit ismertette. Ezek alapján megállapította, hogy a média még azoknak az asszimilációjához is hozzájárul, akik őrzik identitásukat, vagyis homogén házasságban élnek és gyermeküket is magyar nyelvű iskolába járatják. Mint mondta, egy olyan műsort, amely anyanyelven és az adott ország többségi nyelvén is megnézhető – például egy futballmérkőzés – az erdélyiek 17 százaléka románul követ, a vajdasági, vegyes házasságban élő magyaroknak pedig mindössze a fele választja a magyar nyelvű adást. A 2011-es vizsgálat eredményei összevethetők egy tíz évvel korábbi felmérés adataival. Ebből kiderül, hogy a kisebbségek tagjai körében csökken a magyarországi közszolgálati média nézettsége, és egyre többször választják a többség nyelvén sugárzott kereskedelmi csatornák kínálatát – mondta. Beszámolt arról is, hogy az Erdélyben, vegyes házasságban született gyermekek 95 százaléka románul használja az internetet. Inkább magyar nyelvű adókat néznek a romániai magyarok "Az elmúlt évtizedben egyre jellemzőbbé vált, hogy a romániai magyarok a magyarországi tévécsatornákat részesítik előnyben a román nyelvű adókkal szemben" – fejtette ki lapunk kérdésre Kiss Tamás szociológus. Mint hangsúlyozta, a médiafogyasztás ilyen irányú változását több, Erdélyben és a Partiumban, például a Kisebbségkutató Intézet vagy a Quantum Research közvéleménykutató cég által az elmúlt években készített felmérés eredményei igazolják. "Egyértelmű, hogy médiafogyasztás a 2000-es évektől kezdődően – a digitális televíziózásnak tulajdoníthatóan is – hangsúlyosan "magyarnyelvűsödik". Ez fokozottan és egyre inkább igaz a Székelyföld, de a Partium esetében is, ahol a magyarországi csatornákat nézi a magyarok többsége. Ugyanakkor a rádióhallgatási szokások is ebbe az irányba mozdultak el, főként miután megjelentek a helyi, magyar nyelvű kereskedelmi rádiók. A szórványvidékeken, például Dél-Erdélyben vagy a Bánságban a magyarok gyakrabban választják a román nyelvű csatornákat, de globálisan ez nem jellemző a romániai magyarságra" – mutatott rá Kiss Tamás. Mint kifejtette, a médiafogyasztás nem releváns az asszimiláció szempontjából, sokkal többet nyom a latban a vegyes házasságok számának növekedése, a magyar nyelvű oktatás leépülése – ezek a tényezők befolyásolják nagy mértékben a kisebbségek erózióját. Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze A Magyar Rádió külhoni magyarsággal foglalkozó műsorairól, a kárpátaljai magyar médiumokról, az identitásválasztás lehetőségeiről és a média ebben betöltött szerepéről is hallhattak előadásokat a tegnapi budapesti konferencia résztvevői. A média nemzeti identitásképzésre gyakorolt hatásáról beszélt Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, aki azt mondta: az identitás erősítésére csak a nyomtatott sajtó hat kimutathatóan, más médiumok nem járulnak hozzá ahhoz. Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze, nem a médiához kapcsolódik – mondta. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. szeptember 25.Egyházfők az ingatlanokértMemorandumban fordul az Európai Unió vezetőihez, valamint az Európai Parlament (EP) Petíciós Szakbizottságához több romániai magyar egyházi vezető a kommunizmus idején elkobzott, és azóta sem visszaszolgáltatott ingatlanok ügyében. Egyúttal felkérésükre Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az Európai Unió Bíróságához fordul beadvánnyal az ügyben. Mindez tegnap vált nyilvánossá, miután Tőkés László EP-képviselő meghívására külhoni magyar egyházi küldöttség érkezett Brüsszelbe, a felvidéki és erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében szervezett közmeghallgatásra. A delegációban Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök, Lomnici Zoltán, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke, valamint Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke vett részt. Az egyházi küldöttek tegnap délután az Európai Parlamentben megtartott közmeghallgatáson ismertették a felvidéki és erdélyi magyar egyházak helyzetét. Tőkés László képviselői irodája tegnapi közleményében emlékeztet: az elmúlt év novemberében az EP-képviselő kezdeményezésére Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, valamint Erdélyi Géza és Lomnici Zoltán petíciót nyújtottak be az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaadása tárgyában. Az EP szakbizottsága a petíciót regisztrálta, azonban – a közlemény szerint – nyilvánvaló politikai okok miatt nem kívánja bizottsági vitára bocsátani a dokumentumot. A petíció benyújtói mindent megtesznek annak érdekében, hogy a román jogsértéseket uniós szinten kivizsgálják – áll a kommünikében. Annak idején Románia uniós csatlakozásakor vállalta, hogy rövid határidőn belül elbírálja a magyar egyházak visszaszolgáltatásra vonatkozó igényét, azonban a kérelmek csupán mintegy fele került napirendre. Az esetek jelentős részében nem történt meg a tényleges birtokbavétel. Felvidéken a visszaszolgáltatási kérelmek több mint harminc százaléka elbírálatlan, ezzel pedig a református egyház működését jelentős mértékben korlátozzák – emlékeztet a közlemény. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. október 11.Visszamagyarítás erőszak nélkülBeszélgetés Kémenes Lóránt dél-erdélyi szórványvidéken szolgáló római katolikus pappal, aki az ottani magyarság megmaradásáért végzett munkájáért magyar állami kitüntetésben részesült. Magyar állami kitüntetésben részesült a múlt hét végén. A Fehér megyei Küküllőszögben – Balázsfalván és a környéken – szolgáló római katolikus papként az ott élő magyarság megmaradásáért végzett kitartó munkájáért átvette a Magyar Arany Érdemkeresztet. Mit jelent az ön számára a kitüntetés? Keresztet jelent. Római katolikus pap lévén nyilván eszembe jut a kereszt kétezer éves története, és az is, hogy ha keresztet kap valaki, azt valószínűleg nem fogadja óriási lelkesedéssel. Viszont az, akinek a vállára teszik, és a mellére, valamit nagyon tudatosan vállal. Az én legjobb barátom vállalta a keresztet, viszont nem ragaszkodott hozzá annyira, hogy még ma is rajta maradjon. Számomra üzenetértékű, hogy azon a kereszten, amely kétezer éve a barátomé, senki sem lehet fölfeszítve – hiszen a kereszt szimbólum. Méghozzá gazdag szimbólum: mindenekelőtt a pozitivitást jelenti, ugyanakkor minden irányba nyitott: fölfele és oldalra is. Ezzel a háttértudással, érzéshalmazzal, valamint alázattal fogadtam a kitüntetést. Ilyenkor nagy szavakat szokás mondani, hogy mennyire meghat, de akit a kereszt meghat, az térdre rogyik és fölfele tekint, hogy: “uram, gyere segíts, vigyük együtt”. Tömbmagyar környezetben, Gyergyóban nőtt fel, és immár 6 éve szórványvidéken szolgál Balázsfalva környékén, ott erősíti az elrománosodott magyarok identitástudatát. Közismert, hogy az 1918-as balázsfalvi események miatt is megpecsételődött e dél-erdélyi vidék magyarjainak sorsa, majd súlyosbította a helyzetet a görög katolikus egyház betiltása, ami az ortodoxia előretörését és további román betelepítést vont maga után, a magyarok pedig egyre messzebbre kerültek saját anyanyelvüktől és identitásuktól. Ön egyfajta tudatos mentést végez: megkísérli “visszamagyarosítani” őket. Kívülről nézve ez talán lehetetlenségnek tűnhet, hiszen tudathasadásos állapot, hogy a környékbeli magyarok rosszul, alig vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul. Mi okozza a legnagyobb nehézséget munkája során? Én elsősorban azt szeretem előtérbe helyezni, ami előre mutat, de ez nem azt jelenti, hogy csökkentenénk a nehézségek súlyát. Ami nehézségként tapasztalható, hogy itt nemcsak fehérneműt lehet cserélni naponta, hanem a hitet és ha kell, nemzetiséget is – aszerint, ahogy a kényelem vagy érdek megkívánja. És ezzel úgy szembesülni, hogy az ember a tömbmagyarságból érkezik, megdöbbentő. Amikor idekerültem, a helyzet nemhogy elfogadhatatlannak, hanem egyenesen elképzelhetetlennek tűnt számomra. Az is nehéz a munkámban, hogy parancsoljak magamnak – itt arra gondolok, hogy meg kell értenem: erőszakkal semmit nem lehet elérni. Hiába erőszakolom, hogy mindenki mondja azt, hogy magyar, attól ő a szívében még nem lesz az. De ha először sikerül a szíveket meghódítani – és azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez a legnehezebb – akkor megtaláltuk a legérzékenyebb pontot. Onnantól már az ő döntésük lesz, hogy magyarok, nem pedig az enyém. Nem lehet elvárásokat támasztani, de nagyon lehet örülni annak, ha valaki erre tényleg rábólint. Az 1700 lelkes Tűrben például, ahol szolgál, 1972-ben szűnt meg a magyar oktatás. Az idősebb generáció sem beszél magyarul, és a fiatalok sem? Nagyon erős falakat kellett ledönteni ahhoz, hogy a hetven fölöttiek merjenek magyarul beszélni. Aztán sikerült oldani a gátlásokat, és mára a nagyszülők generációja már az utcán, de bárhol megszólal magyarul. Különleges “technikát” alkalmazunk: az idősebb generációval foglalkozunk leginkább. Mindenki azt mondja, hogy a fiataloké a jövő, és inkább beléjük kell energiát fektetni, de ez itt nem működik. Mert a fiatalokkal, akikkel hetente néhány órát találkozom – akár magyar-, akár hittanórán – hiába kínlódom magyarul, mert azt mondják, nem értik. Ez a pár óra nagyon kevés, utána pedig a hét többi órájában egészen más nyelvi környezetben van a gyerek. A nagymamákat és a nagypapákat kell meggyőznünk, hogy magyarul beszéljenek: mindent bevetünk, ruhabörzétől élelemig, amit csak tudok, idehozok. Amikor ellátogatok a családokhoz, úgy beszélgetünk, hogy közben hallja a gyerek, és legalább addig a nagyszülők csak magyarul szólnak a gyerekhez. Ily módon, ha majd kikerül egyetlen láncszem ebből a folyamatból – és ez a láncszem én magam vagyok, hiszen bármelyik pillanatban elhelyezhetnek – erőfeszítésem akkor sem volt hiábavaló. Már gyerekkorában megválasztotta a hivatását. Azt írta a pályaválasztási űrlapra, hogy pap akar lenni, “elölről és fordítva olvasva is”. Ugyanakkor magyar nyelvet oktat, a hitoktatás is beletartozik a szolgálatba – úgyhogy pedagógus is. Milyen módszerekkel tanítja a magyart a környékbeli gyerekeknek? Volt egy iskolai elöljáró annak idején, aki ráparancsolt a szüleimre, hogy azonnal változtassam meg az elhatározásomat. Következő nap újra meg kellett írni, milyen pályát választok, és akkor azt írtam: “visszafele olvasva is pap”. A magyar nyelv oktatásáról szólva: “hályogkovács” módszerekkel közelítem meg, mert nincsen magyar tanári képesítésem, ugyanakkor még nem találtak ki olyan módszert, hogy miként kell idegen nyelvként tanítani a magyart magyaroknak. Valahogy úgy képzelem el ezt a helyzetet, mint amikor jó néhány évvel ezelőtt nagymamámat láttam agyvérzés után: nagyon sokat kellett simogatni és masszírozni ahhoz, hogy gyógyulásnak induljon. De aztán megszólalt és talpra állt, majd még élt jó pár évet. Közösségi szinten is valahogy így kell eljárnunk: kizárólag román tannyelvű iskolában tanítok: és magyarul hiába próbálkoznék, mert összesen három gyerek, ha értene valamit belőle. Ha mindenik órán megjegyeznek egy-egy magyar szót, akkor már eljut az üzenet hozzájuk. Nem lehet célként azt kitűzni, hogy a gyerekek ismerjék Arany összes műveit, de azt igen, hogy halljanak magyar szavakat, és próbálják ezeket kimondani. A templomban milyen nyelvű liturgián vesznek részt a környékbeli hívek? A liturgia teljesen magyar, de Balázsfalván például vasárnap a prédikációt összefoglalom románul is. Érkeznek érdekes visszajelzések és ez szintén az identitás kérdésköréhez kapcsolódik: “nagyon jó, plébános úr, hogy elmondja románul is, magyarul meghallgatjuk, de románul értjük”. Ahhoz viszont, hogy tovább tudjanak lépni a nyelvi komfortzónából, amibe belesodródtak, először ki kell mozdítanunk őket. És én úgy látom, hogy csak úgy lehetséges, ha fizikailag is kimozdulunk innen, olyan helyekre, ahol tömbben él a magyarság, illetve – és ez történt meg az elmúlt hét végén, amikor Tűr település alapításának 700. évfordulóját ünnepeltük – idecsalogatunk sok magyart, hogy mindenhol magyar szó hangozzék ez idő alatt. Ez adja meg a bátorságot a helyieknek, hogy maguk is beszéljenek. A hét végi események ilyenformán azt példázzák, hogy sikerülhet valamiképpen összekovácsolni a környék elkallódott magyarságát? Természetesen. És amikor megszólítjuk Küküllőszög magyarságát, nem az számít, hogy valaki katolikus-e, vagy hogy például péterfalvi-e, esetleg búzásbocsárdi – ahol már alig vannak magyarok –, vagy magyarbényei, bethlenszentmiklósi, küküllővári, boldogasszonyfalvi. Az számít, hogy együtt vagyunk és együtt alkotunk egészet. Felújíttatta a tűri plébániát és templomot – önerőből is, hiszen évről évre elment Olaszországba, ahol kétkezi munkásként dolgozott, hogy pénzt szerezzen a renoválásra. A Tűri Magyar Ház létesítésén is dolgozik. Segítenek önnek a tömbmagyarság-beliek részéről vagy a magyarországiak? Nagyon nagy erőt ad, hogy sokan segítenek Erdélyből, és nem szégyellem ezt megvallani, hiszen Isten sem szégyell engem, akármilyen gyarló vagyok. Sokan támogatnak Erdélyből: Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós és természetesen Háromszék – a háromszékiekkel közösen van egy hivatalos összetartozás-programunk. Nem úgy viszonyulnak, hogy “na, akkor odadobunk valamit”, hanem egyenlő partnerek vagyunk, és ez a nagy dolog. Nemcsak hangzatos szavakat mondanak, hanem a két kezükkel, a szívükkel is itt vannak. Ugyanakkor elkezdünk kacsintgatni Magyarország fele is, hogy lássuk, kapunk-e valamilyen “hónunk alá nyúlást”. Ez a segítség pedig nem forintosítható: nem pénzt várunk, hanem magyar szót. Ez is megvalósulhatott most a tűri ünnepen: húszan voltak itt Miskolcról, akiket családoknál szállásoltunk el, hogy azokban a házakban legalább három napig magyarul beszéljenek. Az itteniek félnek kinyitni az ajtóikat, mert szégyellik, hogy nincs fürdőszoba, és főleg szégyellik, hogy nem tudnak magyarul, erre keresnek kifogásokat. De a vendégek és a házigazdák nagyon megszerették egymást, alig tudtak egymástól elszakadni. És ennél pozitívabb visszajelzés nem is kell. Ön Balázsfalva első és egyetlen magyar nyelvű rádióműsorának megálmodója és vezetője is… Október 22-én ünnepeljük harmadik születésnapunkat. Balázsfalván soha nem hangzott el azelőtt magyar szó a rádióban, már csak azért sem, mert monopol helyzetben van a magánrádió. Ennek ellenére egy évnyi kemény munka után az egyéves születésnapra meghívtuk a rádió igazgatóját, aki magyarul köszöntötte a hallgatókat. Egy balázsfalvi hölgy segít nekem, mi ketten próbáljuk megvalósítani, hogy valakinek tovább lehessen majd adni a magyar műsort, hogy el ne haljon. Próbálunk oly módon kommunikálni a hallgatókkal, hogy visszajelezzenek. És olyan szép, amikor kézzel írott levelek érkeznek a postaládába. Örömmel dolgozunk azon, hogy legalább hetente kétszer hallhassanak a környékbeli magyarok magyar szót. A Hargita megyei Borzonton a saját telkén táboroztat gyerekeket. Főleg szórványból érkező fiatalokról van szó? Mindegy, hogy honnan jönnek, a szórványból is természetesen. És az a lényeg, hogy ezek a gyerekek magyar környezetben táborozzanak, és felfedezzék, hogy öröm a többi magyar gyerekkel együtt lenni. De jönnek más régiókból is, sőt, Angliából is: olyan magyar gyerekek, akik alig beszélnek magyarul. Hittudományi főiskolát végzett, majd jogot tanult Rómában. Ugyanakkor sok mindennel foglalkozik egyszerre azon kívül, hogy papként szolgál: szenvedélyesen fotózik – a tűri rendezvényen kiállították portréfotóit – , zenél, rádiózik, pedagógusként is dolgozik. Hogyan fér mindez az életébe? Az egyik válaszom erre az, hogy székely vagyok. A másik, hogy szívvel-lélekkel el lehet a dolgokat végezni. Ugyanakkor erről az a székely vicc jut eszembe, amikor János bácsit megkérdezték, hogy maga mindenhez ért? Erre pedig azt válaszolta: mindenhez es. És mik a további tervei? A Tűri Magyar Ház, amelyet a régi magyar iskola épületében létesítünk – a házat nagy nehezen sikerült visszaszereznünk – ha számokban akarnék beszélni, azt mondanám, 35 százalékban készen van. Nincsenek különleges terveim, ugyanazt szeretném tenni továbbra is, amit eddig. Talán még tudatosabban, hogy minden egyes kő, amit leteszünk, az örökség részévé váljon. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. október 21.Erdélyiek az összmagyar irodalom élvonalábanAz Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket. Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját. Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába. Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba. Életmű-díj Kántor Lajosnak Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban. Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával. Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. november 7.Jankovics Marcell kiállítása CsíkszeredábanJankovics Marcell Kossuth-díjas grafikusművész a Sebestyén Gyula Gesta Hungarorum eposzához készített képsorozatából nyílik kiállítás csütörtökön 18 órakor a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. Jankovics otthonosan mozog a filmművészet, képzőművészet, a magyar kultúrtörténet területén. Pályájának fontos témája a magyar mondavilág, hiszen a János vitéz, a Fehérlófia és az Ének a Csodaszarvasról rajzfilmfeldolgozása is az ő nevéhez kapcsolható. A Gyergyóban már bemutatott kiállításon látható képsorozat elkészülését Sebestyén Gyula munkája ihlette: a kötet 1925-ben jelent meg Gesta Hungarorum – A magyar hősmondák öt könyve címmel. A nagyszabású könyvet kiegészítendő Jankovics Marcell a történethez igazodva, annak szellemében készítette el képeit, melyek nagyon erőteljesek, mozgalmasak, élettel telítettek. A képek hangulata régi kódexek, vaskos történelmi könyvek cikornyás lapjait juttatja eszünkbe, melyek elkészítése értékteremtőnek számított a maga korában. A kiállítás november 29-ig tekinthető meg Csíkszeredában. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. november 30.Mítoszrombolás és önvizsgálat – Miért más Románia?Bestsellernek mondható Lucian Boia történész Miért más Románia? című, a Koinónia Kiadó gondozásában magyarul is megjelent, Rostás-Péter István által fordított könyve – hangzott el a kötet bemutatóján a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban. Az, hogy a román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat képviselőjének tavaly a Humanitas kiadásában megjelent könyve a második román nyelvű kiadást is megérte, már elég sokat elárul arról, hogy történelmi esszéként sikert aratott. Mint Stefano Bottoni történész írja, Boia új könyve a román társadalom torzulásait elemzi, és önvizsgálatra készteti egyre népesebb olvasótáborát: miért és mitől lett „más" Románia? „A számtalan vitát gerjesztő kötet több, mint eszmefuttatás: kiáltó szó egy útvesztett országért". A magyar fordítást ismertető Horváth István szociológus, a kincses városi kisebbségkutató intézet vezetője úgy fogalmazott, újszerű szemléletű történelmi szintézis olvasható az emészthető stílusban írt, nemcsak a szakmának szóló könyvben. „A megjelenést követő néhány hónapban negyvenezer példány fogyott el a könyből, így valószínűsíthető, hogy nem jut a romániai szakkönyvek sorsára, amelyek esetében általában legfeljebb kétezres példányszámra lehet számítani. A kötet egyfajta reklámfogásnak is tekinthető, amely a megkérdőjelezés, mítoszrombolás eszközével élve ráirányítja a figyelmet a historiográfiai kurzusváltásra" – mondta a szociológus. Esszé és tudománynépszerűsítés határán Horváth István Nyáry Krisztián nagy sikerű, Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvéhez hasonlította Boia munkáját: előbbi az irodalomtörténet és a bulvársajtó, utóbbi az esszé és a tudománynépszerűsítő munka határán mozog. „Rostás Péter István fordítása nagyon jól tükrözi ezt: egyszerre érzékelhető a szövegben a szakmaiság és az esszészerűség, ugyanakkor az az igényesség, amely révén túlmutat a tudománynépszerűsítés szintjén. A szöveg azonban kerüli a szakszavakat, a túl sok adatot" – hangzott el a kötetbemutatón. Horváth úgy fogalmazott: mint minden rendes bestseller, Boia könyve sem arról szól, mint amit a címe sejtet, hiszen szentenciaszerűen, egyértelműen nem mondja el, miért is más Románia. Különféleképpen értelmezi a másságot, elgondolkodik róla, új perspektívákat, új szempontokat vet fel – például a kommunizmus által dominált történelemszemlélethez képest. Érinti azt is, hogy Románia fejlődéstörténeti szempontból is sajátos: megkésett folyamatok, egyedi módon értelmezett történelmi helyzetek, ellentmondások, az elit sajátos reakciói jellemzik. Annak ellenére azonban, hogy a szerző nem ad választ a címben feltett kérdésre, az olvasó nem marad a becsapottság érzésével. Boia azt a történelmi mítoszt kérdőjelezi meg, amit korábban több könyvében is: a Történelem és mítosz a román köztudatban, valamint a Románia Európa hátországa címűben már összefoglalta, szisztematikusan levezette, hogy miért is mítosz a román történelemszemlélet. Új szemlélet a román történetírásban Lucian Boia 1944. február 1-jén született Bukarestben. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem történelem szakán végezte. 1972-ben doktori címet szerzett Eugen Brote (1850–1912) erdélyi politikusról tartott disszertációjával. Oktatói karrierjét 1967-ben kezdte az egyetemen, 1990-től professzora, főtitkára (1980-1983) és alelnöke (1983–1990) a Történetírás Története Nemzetközi Bizottságának. Fő kutatási irányai: az erdélyi román nemzeti mozgalom viszonya a Habsburg Monarchia népeihez, egyetemes és román historiográfia, a történelmi képzetek kutatása, tudományos, politikai, és történelmi mítoszrendszerek. Külföldön jelenleg az egyik legismertebb román történész. Olyan új módszert és egyben új szemléletet próbál meghonosítani a mai román történetírásban, amely a nyugat-európai historiográfiában már régen használatos. Szívesen dolgozik a történelmi mítosz fogalmával, megmagyarázza egyes történelmi mítoszok keletkezését, fejlődését, rámutatva: sokszor a politika segít a mítoszok keletkezésében. Amikor pedig az egyik vagy másik mítosz már nem felel meg az éppen aktuális irányzatnak, úgynevezett ellen-mítoszok jönnek létre. A szerző szerint két fő típusa létezik a történelemnek: az egyik a reális történelem – a száraz tények és évszámok végtelen sora –, a másik a saját, egyénileg vagy kollektíven alakított képünk a történelemről. A „reális" történelem és a történelem mint „diskurzus" nem lehet azonos. Az első egy hatalmas és rendezetlen tár, ahonnan a történész – vagy általában aki történelemről beszél – adatokat gyűjt és rendez a saját belátása szerint, legtöbbször a felkészültsége és az érdeke függvényében. A mítosz a történelem vonzáskörében nem más, mint erőltetett egyszerűsítése a történelemnek, a funkciója pedig az, hogy mindig létrehoz egy vagy több „lényegbevágó igazságot". A mítoszok bevezetnek a történelemben egy bizonyos rend-elvet vagy irányt, amely összhangban van egy adott társadalom szükségleteivel és távlati céljaival. Történelemírás igazságszolgáltatás nélkül A kötetben mintegy kétezer éven „fut át" a szerző, 100 oldalon keresztül: „szöcskemódra" ugrál a különböző idősíkok között, miközben képes fenntartani az érvelés logikáját, a haladás kronológiáját. Ugyanakkor historiográfiai mítoszokat számol fel, különböző, asszimetrikus fejlődési folyamatokra mutat rá – ez pedig különleges teljesítmény, ezért sikerült bestsellerré válnia – fogalmazott Horváth István. Szerinte Boia könyve a románok számára lehetőséget nyújt, hogy végre értelmezhessék önmagukat. „És mit mond nekünk, magyaroknak? Miért jó, hogy magyarul is olvasható?" – tette fel a kérdést a kötet ismertetője. Úgy fogalmazott, az erdélyi magyarok általában szeretik ezt a történelemértelmezési vonulatot, Lucian Boia munkáit, azokat az írásokat, amelyek megkérdőjelezik a létező historiográfiai mítoszokat. A nacionalista történelemszemlélet egyik eleme például a feledés és a történelemhamisítás kohéziója, amelyet az erőszak kovácsolt össze – ez egy adott cél jegyében strukturálta ezt a történelemszemléletet. Az egzaktabb posztnacionalista történelemszemléletben pedig az összehasonlító történetiség, az alternatív történeti szemléletek dominálnak. „Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk, mintha szeretnénk az egzaktitást. És amiként a románok számára a saját identitásuk szempontjából fontos, meghatározó, reflexiókra lehetőséget adó kérdés, hogy miért más Románia, ugyanúgy számunkra is reflexiókra ad lehetőséget" – mondta a szociológus. Úgy vélekedett, a magyar olvasók számára Boia könyvének az is lehet az olvasata, hogy „na végre, létezik egy történetírás, amely elmondja az igazságot". „Az én olvasatomban azonban – és Boia három-négy, a témában írt könyvét ismerem – a szerző azt mondja: a történelem nem szolgáltat igazságot, a történelemírásnak nem az a feladata, hogy igazságot szolgáltasson. Boia szerint a történelem nem morálisan értelmezhető folyamat – úgy kell megragadnunk, hogy zárójelbe tesszük morális elvárásainkat, frusztrációinkat, és megpróbálunk arra reflektálni, hogy a nagy időfolyamban miként értelmezhetőek az egyes kísérletek, különböző intézmények, döntési helyzetek, amelyek az ember életét meghatározzák" – állapította meg Horváth. Mint mondta, a könyv jelentősége abban rejlik, hogy a történelemszemléletet nem úgy értelmezi, mint „A" bennünket meghatározó történelmet, hanem felkínálja az értelmezés és tévedés lehetőségét. Arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az úgynevezett sérelmi történelemolvasással kellene viszonyulni a múlthoz – és ez jellemző sok esetben a magyarokra –, hanem inkább reflexív módon. Elhangzott az is, hogy az 1989 utáni társadalmat megalapozó mítoszokat Boia könyve mintegy átviszi a jelenkorba, úgy, hogy versenyre kel a meglehetősen sekélyes (újságírói) elemzői perspektívákkal – itt azokról a megközelítésekről van szó, amelyek általában mindenről véleményt, mégpedig határozott véleményt formálnak –, ugyanakkor sikerül összekapcsolnia a jelenkor különböző történéseit a múltbeliekkel is. Kíméletlen kritika szükséges Rostás Péter István, a könyv fordítója rámutatott, Boia szövegének fordításakor figyelembe kellett vennie azt a szempontot is, hogy a magyarországi olvasók számára is érthető legyen, ezért lábjegyzetekkel látta el egyes helyeken. Azonban nem terhelte túl jegyzetapparátussal, hiszen az ártott volna a szöveg lendületének. Elhangzott, érdekes figyelni arra is, hogy milyen a könyv fogadtatása a román sajtóban, illetve milyen lesz a magyar médiában, hiszen sokféle értelmezési lehetőség kínálkozik, és a magyarok számára nyilván más az olvasata, mint a románok számára. Lucian Boia így összegez a könyv fülszövegében: „mi lehet aggasztóbb annál, hogy a fiatalok közül sokan és egyre többen, köztük a legígéretesebbek, kizárólag Románián kívül képzelik el a révbejutásukat? Mindenekelőtt kritikai, és a lehető legkíméletlenebb szemléletre van szükségünk, hogy egyszer s mindenkorra elkülönítsük az értéket a középszertől és a csalástól. Moslékba velük! – kiáltott fel Titu Maiorescu 1889-ban. Olyan próbálkozás ez, amelyet időszerűvé kell avatni. Romániának vajon sikerül-e megtennie? " Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2014. március 6.Könnyű a rektort táncba vinniMegjelenése után máris igencsak népszerűvé vált kampányfilmet készített a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A pár perces kisfilm, amely Pharrell Williams Happy című slágerére épül, a diákok, tanárok, az egyetem adminisztrációs személyzete együttműködésével készült. együttműködésével készült. A mozgalmas, minden szereplőt tácolva felvillantó videót múlt héten forgatták a felsőoktatási intézet három helyszínén: Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron. A kisfilmet kedden este tették közzé a világhálón, szerda reggelre pedig már több mint hatezren, délutánra pedig több mint 10 ezren tekintették meg. A zenés kisfilmet Kalamár Gáspár Gábor, az egyetem közönségkapcsolatokért (PR) felelős munkatársa készítette kollégái segítségével. „Betekintést akartunk nyújtani az egyetem életébe, elvinni a nézőt a különböző helyszínekre, ugyanakkor megmutatni, hogy a komoly munka mellett milyen jó hangulatban telnek a Sapientia EMTE diákjainak, tanárainak, valamint adminisztrációs személyzetének a hétköznapjai" – mondta el a Krónika érdeklődésére Kalamár Gábor. Azt is kifejtette, a szereplőket nem kellett sokat győzködni, hogy kamera elé álljanak, mindenki örömmel szállt be – Dávid Lászlót, az egyetem rektorát is beleértve. „Nem számítottunk egyből ekkora népszerűségre, még egy nap sem telt el a bemutató óta és több mint 10 ezren látták a filmet a videomegosztón" – fogalmazott Kalamár Gábor. Mint ismeretes, Pharrell Williams Happy című slágere harmadik alkalommal tért vissza a brit kislemezeladási lista élére: a Gru 2. című animációs film Oscar-díjra jelölt betétdalához fogható sikerre 57 éve nem volt példa a szigetországban – közölte a brit lemezeladási listát jegyző The Official Charts Company a napokban. Az amerikai producer, rapper, énekes kislemeze átlépte az egymilliós eladott példányszámot is. Eddig mindössze két előadónak sikerült három különböző alkalommal is meghódítania a csúcsot egyetlen dallal, legutóbb Guy Mitchell amerikai popénekes Singing the Blues című száma volt a „nagy visszatérő” 1957-ben. Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár), 2014. május 9.Tőkés László az elkezdett EP-munkát folytatjaTőkés László a hét évvel ezelőtt elkezdett munkát kívánja folytatni május 25. után az Európai Parlamentben: ezután is a magyar nemzet, és ezen belül az elszakított nemzetrészek, kiváltképpen az erdélyi magyarság érdekeiért akar küzdeni. Az idei európai parlamenti választáson a Fidesz színeiben induló erdélyi politikus az Erdélyi Napló csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: az Orbán Viktor vezette alakulat alkotmányos felelősségvállalásnak is eleget tett, amikor nemzeti listát állított az EP-választásokon, hiszen a magyar alaptörvény rögzítette a külhoni közösségekért viselt felelősséget. „Eddigi életutamat figyelembe véve, el tudja bárki is képzelni rólam azt, hogy cserbenhagyom az erdélyi magyarságot, hogy nem szeretett népemért és szülőföldemért dolgozom?” – válaszolta Tőkés a hetilap ama felvetésére, miszerint egyesek szerint „cserbenhagyta” az erdélyi magyarokat azáltal, hogy egy másik tagország választásán nyer mandátumot. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezte: továbbra is Nagyváradon fog lakni, és lojális állampolgára marad mind Magyarországnak, mind Romániának. Az erdélyi magyar közös EP-lista elmaradásával kapcsolatban Tőkés úgy fogalmazott: „tankönyvbe illő esete annak, amikor a rövid távú és szűkkeblű pártpolitika felülírja a nemzeti érdekeket”. Szerinte a választási matematika is azt diktálta volna, hogy legyen összpárti összefogás, hiszen az EP-választásokat szabályozó törvény a koalíciók számára ugyanúgy ötszázalékos küszöböt ír elő, mint a pártok számára külön-külön. „Ezt várták el a pártpolitikusoktól az erdélyi magyarok is, tehát valószínűsíthetően az összpárti listának mozgósító hatása van. Megismételhettük volna a már kétszer elért közel kilencszázalékos részvételi arányunkat, és megmaradt volna a legkevesebb három erdélyi magyar EP-képviselőnk” – jelentette ki a hetilapnak az euroképviselő, hozzátéve: az RMDSZ jelentős kockázatot vállalt a közös lista elutasításával, mivel szerinte legjobb esetben is csak két tulipános hely juthat Brüsszelben. Tőkés ugyanakkor bölcs döntésnek tartja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői nem állítottak listát, mert kétszer öt százalékot lehetetlen lett volna hozni, nagy lett volna a kettős kiütés kockázata. A következő EP-ciklus terveiről szólva a volt református püspök arról beszélt, hogy huszonöt éves tapasztalat igazolja: az erdélyi magyarság önrendelkezését aligha várhatjuk Bukaresttől. Szerinte a románok ellenében nem lehet megvalósítani az autonómiát, de a meggyőzésükhöz szükség van az egységes nemzeti fellépésre országhatárokon innen és túl. „Az autonómia sikeres európai gyakorlat, előbb-utóbb belátják ők is. Másfelől Erdély hagyományosan a tolerancia földje, és ennek a toleranciának a szellemében lépünk fel minden őshonos európai kisebbség védelmében” – állapította meg Tőkés László, az Európai Parlamentben végzendő munka legfontosabb céljának nevezve, hogy Európában ne élhessenek másodrendű polgárok – sem egyének, sem közösségek szintjén. Szucher Ervin, Kiss Judit, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár) 2014. június 2.Versgyűjtemények hangzó csodáiSzámos könyvbemutató, közönségtalálkozó, koncert várta a felnőtt és gyerekközönséget a hét végén Kolozsváron a több helyszínen, az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett, 4. Ünnepi Könyvhéten. A korábban a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásárnak azért is változtatták meg a fő helyszínét, mert a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódtak: konferenciát tartottak Bánffy Milkós (utó)életei címmel. A könyves standokat a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó impozáns főtéri ingatlan emeletén állították fel, ahol a kiadók gazdag kínálata várta a közönséget. A nátha mint ihletforrás A rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel volt, aki pénteken délután lépett fel a Bánffy-palota udvarán található színpadon. A „fiatalítás” jegyében egyébként a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is felléptek ugyanott. A leginkább az évszakok változása, a szerelem és a nátha azok az ihletforrások, amelyek versírásra késztetik – jelentette ki a József Attila-díjas költő, műfordító a közönségtalálkozón. A 4. Kolozsvári Ünnepi Könnyhét keretében megrendezett eseményre a borús időjárás ellenére szép számú érdeklődő volt kíváncsi a felolvasásra. A költő hűséges olvasói pedig megragadták az alkalmat, hogy dedikáltassák könyveiket. Náthájára hivatkozva Varró Dániel ezúttal inkább „nátha-verseiből olvasott” fel. Mint tréfásan kifejtette: a versíráshoz meg kell legyen egy kicsit zavarodva az ember feje, és mivel ő nem fogyaszt szeszes italt, maradt számára e célra a nátha. A szellemes rímeivel a laikus nézőkből is mosolyt kicsaló költő többek közt felolvasta 1999-ben írt első, nátháról szóló versét. Ezt követően pedig a Boci, boci, tarka gyerekdal kortárs költők stílusában átírt változataival szórakoztatta közönségét Varró Dániel. Két felolvasás közt elmesélte, kritikusai a posztinfantilizmus előfutárának nevezték, majd ötsoros, csattanóval végződő versek, úgynevezett limerickek következtek. Varró Dániel a vers „gyakorlati felhasználhatóságát” bizonyítandó elmondta, amikor újszülött kisfiát a szülészeten a kezébe adták és sírt, egy Ady vers nyugtatta meg. Sajnos épp a Párizsban járt Ősz jutott eszébe, viszont egy csecsemőnek mégse Adyval kellene kezdeni – jegyezte meg. Lászlóffy Aladár „repülőszőnyege” Lászlóffy Aladár személyiségét elevenítette, költői pályáját vázolta fel az a beszélgetés, amelyet szintén a könyvhét keretében tartottak a hét végén. A 2009-ben, 72 éves korában elhunyt Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő verseiből a Kriterion kiadásában megjelent, Séta két kor között című kötetet a kiadvány szerkesztője, a költő pályatársa, barátja, Kántor Lajos mutatta be. A Kolozsvár társaságnál tartott rendezvény keretében személyes emlékeket idézett fel az irodalomtörténész a költőről a Golyószórásban, repülőszőnyegen – kettős portrék Lászlóffy Aladárral című, általa írt kötet vonatkozásában. A Lászlóffy-életmű alkotásai, levelek és személyes emlékek alapján született könyv irodalomtörténeti, politikatörténeti, közéleti vonatkozásokra összpontosít a két tollforgató mély, több évtizedet felölelő barátsága tükrében. Mint H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója fogalmazott, Kántor Lajos ezzel a két kötettel mintegy elindítja a halhatatlanság felé a Lászlóffy életművet. „A kötetek szerkesztésekor, illetve írásakor természetesen nem tudtam kikapcsolni a személyességet, hiszen megannyi szálon kapcsolódott össze az életünk” – fogalmazott Kántor, aki közös középiskolás éveiktől, emlékeiktől kezdve az első hivatalos, 1958-ban történt irodalmi jelentkezésükön, az egyetemi időszak alatt elmélyülő emberi, költői barátságukon keresztül egészen Lászlóffy késői, Budapesten töltött éveiig, illetve haláláig tartó időszakot elevenítette fel. Az irodalomtörténész többek között szólt a Forrás-sorozat, illetve a Forrás-nemzedék indulásáról, a pályatársakról – Szilágyi Domokosról, Lászlóffy Aladár szintén költő testvéréről, Lászlóffy Csabáról, Veress Zoltánról, Bálint Tiborról, Jancsik Pálról, a köztük költészeten innen és túl szövődött barátságokról éppúgy, mint Lászlóffy költészetének jelentőségéről, életműve esztétikai megítélésének változásairól. Külön kiemelte a Lászlóffy és Szilágyi Domokos közti barátságot, szoros emberi, költői szakmai kapcsolatot. A Lászlóffy-életműről szólva úgy fogalmazott, a költő igazán jelentőset a történelmi víziójú, erősen gondolati és izgalmas, „áradásos” kompozíciójú beszédmóddal megírt költeményekben alkotott, de kötött versformában írott költeményei közül is sok a jelentős. „A Lászlóffy-örökség valóban fontos részét a 60-70-es években megjelent kötetekben olvasható nagy lélegzetű szabadversek alkotják. Az életműre szükségünk van, és reméljük, nem jár úgy, mint sok erdélyi költő életműve, hogy a feledés homályába vész” – fogalmazott Kántor Lajos. Visszatérő motívumok és traumák Az foglalkoztatja, hogy az ember emberségéhez hozzátartozik, hogy jelentőséget ad a fájdalomnak – mondta el Serestély Zalán Feltételes átkelés című verseskötetének bemutatóján, a Bulgakov irodalmi kávéházban. A fiatal költő kötetét bemutató költőtárs, Borbély András vitaindítóként azt ecsetelte, hogy az erdélyi költészet visszatérő motívuma a gyöngyházkagyló, amely Serestély verseiben is felbukkan. Az Erdélyi Hiradó Kiadó gondozásában megjelent kiadványt ismertető Borbély András ugyanakkor arról értkezett, hogy a keresztény hagyományban a szenvedés út, amely vezet valahová, míg Serestély Zalánnál ez a szenvedés értelmetlen. Ennél a pontnál rövid filozófiatörténeti kitérőt vett a beszélgetés – Borbély ugyanis megjegyezte, hogy a szenvedés értelmetlensége nietzschei gondolat, amelyre Serestély azzal válaszolt, hogy már Spinozánál megjelenik. Borbély felvetésére, hogy a családtagjainak ajánlott versekkel velük szeretne-e kommunikálni, Serestély határozott nemmel felelt, mondván, családja elég nagy trauma az életében. „Mit kezd az ember a nagyon szép gyerekkori emlékekkel, miközben itt van a csúf jelen?” – tette fel a költői kérdést Serestély. Mint fogalmazott, Erdélyben a család fogalma válságban van, nincs magától értetődő közösség, hiába tűnik annak a család. Amikor a családi háttér mintegy megfogyatkozott mögüle, akkor jött rá, mint jelentenek a barátságok – vallotta a szerző. Borbély András azt is elmondta, a kötetben olvasható versekben éles politikai kérdések is megjelennek. Végezetül a beszélgetőtársak az irodalomelmélet és az „irodalomcsinálás” vszonyát boncolgatva arra a következtetésre jutottak, hogy a kettő nem választható teljesen külön egymástól: az irodalomelmélet visszahat az irodalomra. Egy alien „filmversei” A „hagyományos” líra, a sci-fi irodalom és a filmes látásmód keveredik lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt harmadik, Vízimozi című verseskötetében, amelyet szombat este mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov kávéházban. Bár a bemutató számos rendezvénnyel esett egybe – hiszen a kincses városban most zajlik a TIFF, aznap este pedig slam poetry verseny is volt –, számos érdeklődő összegyűlt a kötet ismertetőjén. Szántai János író ismertetőjében elmondta: bár ez verseskötet esetében számára ritka, együltő helyében olvasta végig a 84 oldalas versgyűjteményt, amely nemcsak remek olvasmány-, de 114 perces (ennyi idő alatt olvasta el a kötetet) moziélménnyel is megajéndékozta. A szerző elmondta: ebben a kötetben kerültek legközelebb egymáshoz azok a motívumok, amelyeket korábban is előszeretettel használt verseiben: a víz, a Hold, a files látásmód, az űrséták és a földönkívüliek (Papp Attila Zsolt a sci-fi irodalom rajongója is), amelyek a szerkesztőjével, Gáll Attilával való közös munka eredményeképpen álltak össze végül egy jól összerakott feszes kötetté. A szerző háromgyerekes családapa, a Főtér szemleportál főszerkesztője, a Helikon és a Filmtett szerkesztője, így saját bevallása szerint igen kevés ideje marad versírásra, inkább éjszaka hódol ennek a „szenvedélynek”. Ez azonban szerinte nem lehet kifogás, hiszen „a vers vagy megíratja magát vagy nem”, Szántai kérdésére pedig azt is hozzátette, hogy a verseiben többször felbukkanó alien, földönkívüli lény maga a versek szerzője, vagy az, aki arra ösztönzi a szerzőt, „hogy ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozzon”. Papp – aki politikai, közéleti témákban is igen érzékeny, publicistaként is gyakran hallatja hangját – elmondta: az újabban ismét divatba jött közéleti költészetet mégsem érzi sajátjának, mert a különböző témákhoz szerinte különféle műfajok illenek, „verses pulicisztikát” pedig nem szeretne írni. A közönség több alkotást meg is hallgathatott a szerző előadásában az est során. Vasárnap este lapunk szerkesztőjének, Varga László Edgárnak első, Cseréptavasz kötetét mutatják be szintén a Bulgakov kávéházban. Délután kisgyerekes családok, egyetemisták, és idősebbek vettek részt a Hangzó csoda című közösségi versmondáson, amelynek keretében a Bánffy-palota udvarán László Noémi versét olvasták közösen. A könyvhét rendezvényei közt számos koncert is szerepelt, így péntek este a magyarországi Magashegyi Underground koncertjére bulizhatott a közönség – az alternatív zenekar dalait a csíkszentmártoni származású Bocskor Bíborka énekelte nagy sikerrel. Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit, Varga László. Krónika (Kolozsvár) 2014. július 1.Botrányból, korrupcióból jelesLegyen az kisérettségi vagy nagyérettségi, lassan mindenki számára megszokottá válik, hogy nem mentes a botrányoktól Romániában – így a hétfőn kezdődött érettségi írásbeli és a múlt heti szakaszzáró vizsgasorozat sem. Hétfőre virradóra példának okáért Arad megyében „robbant a puliszka": csúszópénz elfogadása miatt vették őrizetbe a helyettes főtanfelügyelőt, egy szaktanfelügyelőt és egy tanárnőt, akiket az ügyészség azzal gyanúsít, hogy diákonként több száz euró ellenében akartak átsegíteni érettségizőket az írásbelin. A nyolcadikosok kisérettségijét követően a román nyelv és irodalom tétel összeállítása váltott ki indulatokat – az országos diáktanács és a vizsgázók szülei nyílt levélben követelték a romántételeket kidolgozó pedagógusok lemondását, és szakmai körökben is nehezményezték, hogy a tételsor nem illeszkedett a nyolcadikosok tudásanyagához, valamint a javítókulcsot sem dolgozták ki megfelelőképpen. Az már csak hab a tortán, és talán ezek után természetesnek is tekinthető, hogy a székelyföldi megyékben a kisérettségizők meglehetősen gyengén szerepeltek. Bár az érettségi tartalmi és formai részét az utóbbi években próbálták szigorítani, úgy tűnik, ez a mai napig nem vezetett eredményre. Sikertelen vizsgázók tömegei kerültek (kerülnek) ki az iskolapadokból, megannyi jel mutat arra, hogy az oktatás és az érettségi is a korrupció egyik melegágya: tavaly a vizsga előtt tették közzé a világhálón a tételeket, arra is volt példa, hogy ezeket pénzért adták-vették a bukaresti piacon, és már idén is fény derült csalásra. Az érettségi tisztaságát az a divatossá váló eljárás sem szavatolja, hogy egyes iskolák buktatási stratégiát alkalmaznak érettségi előtt, hogy a statisztitkákban kedvezőbb fényben tűnhessenek föl. És nemcsak az vált általánossá, hogy ily módon a tanulás értéke, fontossága csökken, de az is elgondolkodtató, hogy miként fonódik össze a korrupció az oktatással. Hiszen hogy is ne szőné át a romániai társadalmat, amikor az ország polgárai már diákkorukban megtanulják, miként lehet erőfeszítés nélkül, pénzért tudást vásárolni? Kiss Judit, Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
